|
A BAKOS faipari egyéni cégbe két év szürkegazdaság után, mindössze egy szatyor kéziszerszámnyi törzstőkével 1986-ban 28 évesen vágtam bele, Bakos Antal barátommal.
Kezdeti kisebb javítási megbízások után komolyabb feladatok vállalását az egy évvel később versenytárgyaláson elnyert 54 m2-es asztalosműhelyem tette lehetővé a Lágymányosi úton. Gépparkja és területe hamarosan 240 m2-esre bővült. Az alapanyagok folyamatos biztosítását szolgálta a Körtéri barkácsbolt megnyitása 1990-ben. A piacgazdaság kiteljesedésekor az üstökösszerűen feltűnő és elbukó vállalkozások időszakában mi a kiegyensúlyozott fejlődés stratégiáját követtük. A bővülő vállalkozáshoz családtagjaim is csatlakoztak. Marketing nélkül, jószerivel szájhagyomány útján terjedő jó hírünk eredményeként az üzleti forgalom gyorsan növekedett és ez tette szükségessé az önálló faáru és zárszaküzlet kialakítását 1993-ban, majd 1995-ben a különálló lapszabászat, 1997-ben pedig egy speciális biztonságtechnikai üzlet megnyitását a Körúton. 2001-ben Budafokon megvásárolt gyárterületünk tette lehetővé az eurokomformos munkavégzést egy Cégközpont kialakításával. A beruházás megvalósítása egy fontos állomása annak az útnak, melyet munkatársaimmal elkezdtünk és szándékaim szerint eredményesen járul hozzá a további célok eléréséhez, hiszen létrejött az a biztos háttér, ahonnan tovább építkezhetünk. Biztonságtechnikai érdeklődésünknek köszönhetően szereztük meg két külföldi zárcsalád kizárólagos forgalmazási jogát Magyarországon. 1998-ban az izraeli YARDENI zárcsalád, majd 2000-től az amerikai MASTER LOCK lakatcsaládnak vagyunk kizárólagos forgalmazói. 2006-tól a Mul-T-Lock izraeli zárcsaládnak lettünk kiemelt centerei. Célunk: a külföldi cégekkel kötött megállapodás segítségével a magyar zárpiacon a különleges minőségű termékek bevezetése és forgalmuk egyenletes növelése. Ugyanebben az évben nyitottuk meg a Gyár 500 m2-es edzőtermét is, melyben 12 sportág gyakorlására nyílik lehetőség. A sport iránti szeretetemnek és harcművészeti érdeklődésemnek tudható be, hogy gyermekeimmel együtt jutottam el a kezdetektől a 2. danos mesteri fokozatig. Üzletpolitikám három pillére: - kiegyensúlyozott üzleti stratégia - hosszú távú partnerkapcsolat vevőimmel - korrekt együttműködés és lojalitás szállítóimmal. 2007-től az épület a pincétől a padlásig hitelmentes cégtulajdon. Munkatársaim száma mára már meghaladja a 40 főt. Cégem jó példa arra, hogy minimális induló tőkével is kezdhető sikeres vállalkozás. Életemet végig kísérte a törekvés, a biztos lét megteremtése. Ezt láttam szüleimtől, akik rendkívüli szorgalommal dolgoztak, tetteikkel és nem szavakkal mutattak példát. A megalkuvást nem ismerő kitartást hoztam magammal otthonról, ez az a készség, mely erőt ad az előttünk álló nehézségek legyőzésére. Remélem, hogy kapcsolatunk megelégedésére fog szolgálni. BAKOS MIKLÓS
|